KC Család

Luca születése

Előző este igazi meghittség járta be az egész lakást, különösen a gyerekszobát. Leültünk a kisággyal szemben, kezünkben a babakocsihoz tartozó hordozóval, az övet állítgattuk és csillogó szemmel nézegettük „...milyen kicsi lesz...!" Közben a nappaliból behallatszódott az a halk zene, ami a szülést is végigkísérte másnap.

Már két hete elkezdtem türelmetlenkedni, óriási volt a hasam, nehezen feküdtem le és keltem fel. Hamar elfáradt a lábam a járástól, ezért sokat ültem, feküdtem.

A kiírt dátum egyre nagyobb bűverővel hatott rám! Ahogy közeledett, úgy mélyültem el a várakozásban és az öröm mellett - hogy mindjárt itt van - féltem is az újabb testi és lelki megpróbáltatástól, nem kevéssé..., de ugyanakkor erősnek éreztem magamat, amit sok mindennek köszönhettem.

Elsősorban a Férjemnek, Robinak! Rengeteget beszélgettünk - persze ez az állapotom előtt sem volt másképpen -, mindig türelmes volt velem, minden tekintetben és valahogy mindenről egyet gondoltunk, amit pedig újdonságként vetettem fel, az mindig támogatásra talált... és még sorolhatnám, mennyi sok kis apróság még az, amivel teljes lelki harmóniában élhettem meg ezt az időszakot.

Mindent együtt, közösen akartunk, akarunk és adunk hálát a boldogságért, amit kaptunk és kapunk minden nap!

Na, és persze, de nem utolsó sorban a tudatosság az, ami erőt adott és ad!

Mindenkinek más hoz jót és kiegyensúlyozottságot az életébe, nekem ebből a tudatosságból fakad... sokat írhatnék arról, mennyit olvasgattam a terhesség alatt, amiből hasznosítottam a hasznosíthatót vagy éppen megállapítottam, hogyan nem fogok tenni soha... ( néha azért más az elmélet, mint a gyakorlat...  )

Vagy hogy milyen támogatást, segítséget és új érzéseket hozott a terhesség alatt végzett jóga, ahová minden héten, esőben, hófúvásban, nagy hidegben is elmentem, mert jó érzés volt másnap úgy felkelni, hogy kellemes a fáradtság a testemben és nem fáj a hátam sem.

Nem beszélve arról, hogy az első alkalom után tudtam, ezt a fajta testmozgást nekem találták ki és „velem lesz" a szülésnél is!

Így is lett!

Hogy hogyan is pontosan?

...Előző este 10 órakor vidám, vicces műsor kezdődött a tv-ben, nekem pedig „úgy" kezdett fájni a hasam. Erre az „úgy" érzésre vártam előtte, minden egyes jósló fájáskor... mindig abból tudtam meg, fog-e történni valami végre, hogy el tudok-e aludni vagy sem. Ezért ezen az estén is - néhány hasrázós nevetés után - próbáltam így tenni. Már csak azért is erőltettem, mert tudtam, nehéz lesz a holnap, muszáj pihennem!

Félálomban nézegettem az órát - ahogyan a fájásokat éreztem - fél kettőig, majd ellátogattam az ebben az időben leglátogatottabb helyre, ahol is nagy meglepetésemre és örömömre, távozott a nyákdugó! J

Ezzel egy időben jött az érzés: „Ez az, itt a nagy nap végre! Nemsokára velünk lesz!"

Ezután az éjszaka csendje visszafogta kicsit a fájásaimat, visszafeküdtem, kb. másfél óra telt el, lassan hajnalodott és igen! Mintha megint erősebb lenne!

Vágyódtam rá, hogy tiszta legyek és a forró víz átmelegítsen ( no, nem mintha fáztam volna... ). Zuhanyzás. Hajmosás. Egyre erősebbek... felébreztem Robit, „jajj, ez fáj...", nem mégsem ébreztem még, gyűjtsön Ő is erőt, szükségem lesz Rá!

Fürdőköpenyben, vizes hajjal fekszem mellé, halkan szólítgatom, nem mozdul, hagyom még... Kimegyek a konyhába, eszem, mert éhes vagyok!

A nap felkelőben, most kapcsolták le a közvilágítást. Sehol egy felhő az égen, gyönyörű, tiszta, napsütéses tavaszi nap lesz!

Hajnal fél 5. Keltem Robit. Elmondom neki, hogy zajlott az elmúlt pár óra ( egyből nagy adag kávét készít ), közben fáj, elmúlik, fáj, elmúlik, nem szabályos még...

Várakozunk...

6 óra tájt felhívom Editet, a szülésznőt. Azt mondja, várjunk, míg szabályosak lesznek a fájások... visszaalszunk egy fél órára.

8:20: hív Edit: ma úgyis CTG-re mentünk volna délután, induljunk el és majd meglátjuk.

Fél 10-re ott is vagyunk! Belépünk a 11-es épületbe, fel a 2. emeletre ( GYALOG! ).

Erősödik bennem a „Jajj, nemsokára szülök" és a „Jajj, de jó, szülni akarok és most már fogok is" érzés!

A gép rendszeres fájásokat mutat. Az ügyeletes orvos nagyon jól, tényleg finoman, óvatosan vizsgál meg: „ 2 ujjnyi, majdnem teljesen elsimult méhszáj."

Beöntés után irány a szülőszoba.

Robi „beköltöztet", minden „kellék" a szobában. Kérésemre magamra hagy, míg a beöntés hatása lezajlik.

Jó kicsit egyedül most. Összegzem a gondolataimat, halkan bekapcsolom azt a zenét, amit előző este és a téli napokon is hallgattam otthon. Nagyon kellemes, megnyugtat teljesen. Nézegetem a kikészített babaruhát: „pár óra és Rajta lesz..."

Hihetetlen! Felemelő érzés - ettől még „lazábbnak" érzem magamat.

Járkálok, sétálok, néha támaszkodok az ablakpárkányra. Robi visszajön, aminek nagyon örülök!

Edit ráhelyezi a hasamra a CTG-t. Járkálhatnék is, de most már ülve jobb. Néha felállok, hogy „erősítsek" a fájásokon. Edit mindig csak kisidőre jön, mond néhány mondatot, mosolyog. Megnyugtat a jelenléte, de mindig tudja, mikor hagyjon magunkra. Mondja, hogy szólt a Doktor Úrnak, úton van. Közben megvizsgál és mondja, hogy valószínűleg burkot fog repeszteni a Doktor Úr.

Már szinte vágyok az érzésre, hogy a meleg magzatvíz folyjon kifelé, lefelé belőlem, még úgyis, hogy tudom, most jön a neheze!

Mondom is Robinak, hogy innentől kezdve erősebb lesz minden, a kezét is erősebben kell szorítanom majd!

 ( Így is volt! Fél kettő után aznap más volt a világ 15 óra 55 percig. )

Robi végig velem van mindenben. Szól mindig, hogy figyeljek a levegővételre, a kezemet csak akkor engedi el, amikor elindítja újra és újra halkan a CD-t.

Ülök az ágy szélén, folyik a magzatvíz, veszem a levegőt mélyre szíííííívva, hosszan kifúúúúújva és közben nagyon fáj, a homlokom Robi alkarján, szinte az egész felsőtestemet Ő tartja, nem kis ideig.

Kérésemre és örömömre kapok gerincközeli érzéstelenítést, ami igazi enyhülést hoz, még csak ha kis időre is... nem jó két fájás között megkapni, de tudom, hogy jobb lesz!

A halk, lágy dallamok végig velünk vannak, még a Doktor Úr is megjegyezi, mennyire kellemes. Megemlítem, hogy van nálunk Pavarotti és Deep Forest is, de most ez a legjobb!

Megint ketten maradunk. Mondom Robinak, hogy ez nagyon fáj, könny gyűlik a szemembe, de elhessegetem, mondván, most nem fogom magamat sajnáltatni, kemény leszek!

Ebben a pillanatban jövök rá, hogy nem látom a Kisfiamtól kapott, kis üveggömböt, amiben két delfin van ( tavaly nyáron kaptam tőle! ), ezt szerettem volna nézni a legnehezebb pillanatokban, mert tudtam, ha ránézek, akkor Rá fogok gondolni és ez hatalmas erőt ad majd! Robi fel is teszi nekem a szemben lévő polcra és siet is vissza, hogy szoríthassam a kezét.

Edit azzal megy ki a szobából, hogy mondja, egy idő után majd érezni fogom, hogy nyomnom kell, de ez még odébb van.

Kb. 3-5 perc telik el, miután mondom Robinak, hogy én úgy érzem, jön, Ő erre: „nem, nem érezheted, ez még biztos nem az". Mondom Neki, hogy, de én érzem!!! ( ezt a részt mindig vidáman emlegetjük azóta is J )

És jön Lucánk, hatalmas erővel!

Jelen van Edit és egy segéd, tanuló lány ( őt is ismertem már előzőleg ). Masszírozzák folyamatosan a gátat olajjal, Doktor Úr mondja, hogyan nyomjak, hogy a hosszanti hasizmaimat használjam és Robi pedig pont olyan erővel tartja a fejemet, ahogy kell és ott fogja, ahol kell! Közben velem lélegzik, törölgeti a homlokomat egy-egy rövid pihenőnél. Fantasztikus!

 Minden egyes tolás előtt ránézek a delfinekre...

Mondják, hogy ez az, nagyon jól csinálom! Csak így, még egy kicsit, még egy kicsit...

Edit a mutatóujjával mutatja, hogy már csak ennyire és csak ennyire van a fejecskéje.

Mikor már úgy érzem, nem bírom tovább, nincs több erőm, megkérdezem, még mennyi idő van hátra. Mondják 5 perc, nem, 4 perc. „Nekem 5 az jó lesz, nagyon jó!"

Közben Robi valamikor , még egyszer újraindítja a CD-t...

Minden erőmet összeszedem és csak a nyomásra koncentrálok, a hangommal azt hiszem a fájdalmamat csillapítom ösztönösen...

 „ITT VAN, MEGÉRKEZETT!"

 És megláttam a lábam között üldögélni teljes valóságában egy nagy hajú, kis görnyedt hátú emberkét. Pár pillanat után az arcát is... GYÖNYÖRŰ! Hát Ő az és itt van!!! Él!!! Most már itt, velünk!!!

 Leírhatatlan!

( Most, hogy írom az élményt egész testemen végigfut valami. Ugyanaz az érzés, mint mikor azóta bármikor hallgatom azt a zenét és emlékezem... )

Robi nem bír a könnyeivel és ha még lehet fokozni az előbbi érzést, hát ettől sokszorosan érzem a Gyönyört!

KÖSZÖNÖM, ISTENEM!

u.i.: A legnehezebb pillanatokban megkérdezte tőlem a Doktor Úr: „mikor lesz kistestvére?" Azt mondtam két év múlva és kérdően ránéztem Robira: „Jó lesz így?", Ő bólintott és úgy szorítottuk egymás kezét, ahogy csak tudtuk...

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat